Még a kontaktom, Hirtling Gábor, az anyacég hazai képviselője elől is elhallgattak mindent. A vacsoránál megtudtam, ezzel nem csak mi voltunk így. Ezért jó titkos ügynökként, úgy közlekedtem, hogy csak az árnyékomat lássák. Íme a jelentésem Londonból Mrs. Monepenny: 2007-06-04 18.50: Érkezés a Gatwick reptérre, ahol meglepő módon senki nem várt minket. Majd megérkezett egy turista busz, akinek a vezetőjétől megtudtuk, (Némi barkóba után, mert úgy beszélt angolul, mintha az is kódolva lenne. Minden 3. szavát értettük csak.) hogy ő lesz a transzporterünk - k ésőbb kiderült ez is a terv része volt az álcázás miatt. 20.00: vacsora fogyasztása közben Alan Hilding, a Yamaha Motor Europe ATV-s főnöke ült velem szemben, de kínosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se szólja el magát a következő napi tesztel kapcsolatban. Majd a vacsora végén ezt a kódolt üzenetet kaptunk: 2007-06-05 A reggeli után indulás. A megbeszélt időpontban nem érkezett senki, aki engem és a többi ügynököt elszállította volna a tett helyszínére. Ott álltunk egy órát, és már azon kezdtünk agyalni, hogy lehet, hogy elrabolták az ufók? Aztán mégis érkezett 2 kisbusz, amibe bepakoltunk, és iszkiri ki a helyszínre. A főútról balra tértünk le, egy hatalmas búzatábla felé vettük az irányt. Majd kettészeltük azt és egy kietlen, köves katlan mellett találtuk magunkat, ami körbe volt bástyázva konténerekkel. Semmi sem utalt arra, hogy itt valami történni fog, egyedül a SOMETHING ELSE feliratú zászlók árulkodtak arról, hogy jó helyen járunk. Vagyis inkább arról, hogy ide kellett érkezzünk. Elég kísérteties volt itt minden, majd lementünk a katlanba két konténer között, ahol két fehér sátor volt felállítva, és közben kísérteties, ultra space zene szólt a hatalmas hangszórókból. Itt már kezdett derengeni, hogy a Yamaha biztos egy új fejlesztésű csészealjat akar majd nekünk bemutatni, amiben kis zöld emberkék ülnek, és elrepülnek, majd az űrbe. Ezt az a látvány is igazolta, hogy előttünk volt egy hatalmas sittkupac, ami úgy nézett ki, mint egy rakétasiló. Ez előtt viszont néhány piros és néhány kék kis quad állt, ami nem volt már nagy újdonság. Ezek, Yamaha BRUIN névre hallgattak –biztos ezekkel kell majd lemenni a silóba, mert a kis zöldikék nem szeretik a napfényt. Majd a space zene kezdett átcsapni a Pearl Jam ismert akkordjaiba. Oldódni kezdett a bizonytalanság miatt kialakult feszültség, majd egy kedves hostess kávéval kínált - most már az ügy kezdett úgy kinézni, hogy megmenekülünk az ufó támadás elől. Majd egy lerogytunk a jobb oldali sátorban lévő zsákok egyikére, amikor a Yamaha műsorvezetője elkezdte a mondókáját. Előttünk egy hatalmas kivetítő, amin egy prezentáció kezdődött. Még mindig semmit nem tudtunk arról, hogy miért is vagyunk itt, majd az első képen ott állt a felirat: YFM 250R. Ez volt maga a kód, amire az egész rendezvényt építették. YFM 250R, ezt jó lesz megjegyezni! Majd miután megmutatták, hogy melyik piaci szegmensbe pozícionálják a kis újszülött Raptort, és egy kis filmmel megmutatták mire is való, kezdett felcsillanni a szemem. Ez egy vérbeli sportquad, belépő szinten. Tehát a mostantól ez a legkisebb a Raptor családban. Ami nem csak a motorjának a méretén látszik, hanem a külön erre a típusra kifejlesztett elöl: AT20X7-10, hátul AT19X10-9 méretű Dunlop gumiabroncsokon is. Majd a prezentációt látván, megjelent VALAMI MÁS (something else) is. Mégpedig négyütemű hangok jöttek a háttérből, amik egyre közeledtek, majd feljöttek a színpadra. Jobbról egy szürke, balról egy kék YFM 250R, az angol bajnokságban versenyző két ügyes sráccal a nyeregben. Innentől kezdve viszont jöttek a technikai adatok bőven. A 250-es négyütemű blokkot kis módosítással a Trickerből vették át, a váz úgy lett kialakítva, mint a 450-es harcedzett nagytestvéren, még az első kerék dőlése is ugyanolyan, mint azé. Mindez úgy, hogy arányaiban szinte ugyanúgy néz ki, mint az. Csak ez egy kicsit mindenhol kisebb, de nagyon arányos kis jószág.